"Sose hagyjon el benneteket a remény"

Egy regény mindenkinél más hatást ér el. Van, akinek csak egy egyszerű romantikus tiniregény egy olvasmány, míg másnak mögöttes tartalommal rendelkező könyv. 

Sarah Dessen régóta a kedvenc íróim táborát erősíti, mert számomra minden könyve egyszerre gondolkodtat el és nyugtat meg, ad reményt. 

A mostani regény arra tanított meg, hogy merjek elbukni, hogy ne féljek kimutatni az érzésem, hogy legyek bátor. Hiszen sosem tudhatjuk mi meddig tart, hogy alakul. Egy egyszerű találkozás lehet örök barátságok kezdete. Mindennek el kell indulnia valahogy az életben és ahhoz, hogy meg tudjon történni, esélyt kell adnunk.

A Himaláján át

Ahogy egyre idősebb leszek, és egyre több regény fordul meg a kezemben, rá kell ébrednem, mennyi mindent nem ismerek még a világban. 

Mindenről van egy kis sejtése az embernek, ám tinédzser koromban még úgy éreztem, enyém az egész világ.

Ma inkább már az az érzés kerít hatalmába, hogy mennyire hatalmas a világ.

Volt egyszer egy könyvfesztivál, ahol meglepetésünkre egy angol kiadónál magyar hölggyel találkoztunk. Ő mesélt nekem először erről a könyvről, amelyet 13-14 éves korosztály ajánlanak, mégis megrázó a története, és igen elgondolkodtató, mindemellett tanítja az olvasót.

Bár sokszor mondják, hogy ne borító alapján ítélj, ennek a regénynek a kiadása is egyszerűen gyönyörű. A fejezetek pedig mandala mintás lapokkal vannak elválasztva.

"To everyone who has ever

felt too small to make a

difference."

A Böszörményi Gyula. Újra.

Be kell valljam, ez a nyár nem teljesen úgy alakult moly szempontból, mint terveztem.

A nagyratörő álmok, melyekben éjt nappallá téve olvasok, és szívszaggató történeteket, gondolatébresztő remekeket olvasok, továbbá csavaros történetszálakon verekszem keresztül magam, összetörtek, amint beérkezett az első nagy hőség.

Csak feküdtem az ágyban, vagy épp ültem a televízió előtt a szabadidőmben, és azon gondolkodtam, 

milyen jó is lenne olvasni.

Egy remek könyvet, ami magával ragad, és beszippant, és izgalmas, kalandos, elgondolkodtató, közben kissé megnyugtató is.

Aztán Böszörményi Gyula "felese" rám kacsintott a polcról.

"Bazi nagy görög időutazósdi"

Be kell valljam, sokáig nem értettem, hogy mi lehet nagy szám egy regénysorozatban, ami arra épül, hogy a görög mitológia minden szereplője még ma is létezik.

Addig oké, hogy a görög mitológia jó dolog, és érdekes, és körmönfont kapcsolatok alkotják, de hogy jön a 21. századi technológia világához? 

A rengeteg kutatás után hogyan tudnánk elképzelni, hogy valaha is

Poszeidón szeszélyeinek voltunk kitéve az óriási hajókon? 

Vagy, hogy Zeusz köztünk járt? 

Netán, hogy éltek a Földön küklopszok?

Mi lehet jó egy ilyen regényben?

Ám két általam ismert író is ezt a témát választotta alapul, én pedig kíváncsi természet vagyok.
Tehát...

Adott a mai kor, a görög mitológia, és az időutazás.

Valami tetőfokon, de nem az izgalom

Addig minden teljesen tiszta, hogy a nők és a férfiak

totálisan más tészta.

Na, de az már kérdéseket vet fel bennem, hogy annak ellenére, hogy mások vagyunk,

miért jelent olyan nagy problémát elmondani valamit,

ha kérdeznek.

Egy kapcsolatban az egyik legfontosabb dolog az őszinteség, vagy én gondolom rosszul?

Ám most csak szenvedtem, és szenvedtem.

Mert egyszerűen nem értettem, hogy miért annyira nehéz leülni, és megbeszélni a dolgokat.

Természetes, hogy vannak olyan szóváltások, amiknek nyoma marad az emberben. Amikhez idő kell, hogy megbékéljen velük az illető.

Viszont a legtöbb esetben, ha őszinték vagyunk, minden rendbe jöhet.

Ha őszintén, komolyan elmondjuk, ami bánt, vagy ami foglalkoztat, és megbeszéljük a párunkkal, vagy épp a legjobb barátunkkal a dolgokat, akkor a dolgok visszaterelődnek a jó mederbe.

De itt...

Könyvfesztivál, 2017 - folytatással jelentkezem

Minden egyes nap bővelkedik élményekben.

Számomra mindig meglepő, hogy azok az emberek, akiknek a könyveit olvasom, milyen szerények, közvetlenek és kedvesek. 

Böszörményi Gyula és Cséplő Noémi egy fáradhatatlan páros, akik éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy mi olyan remekeket olvassunk, mint Ambrózy báró sorozata. 

Kántor Kata nyugodt kiskutyájával, és különleges ajándékaival varázsolt el. 

Majd látogatást tett a standon Bessenyei Gábor is, akivel tavaly ismerkedtem meg, pont a Könyvfesztiválon, és egy remek beszélgetést követően alig vártam, hogy elolvassam a könyvét.

Könyvfesztivál, 2017

Lehet, hogy nem vagyok egy Vámos Miklós.

Vagyis, ez egészen biztos.

Nem megy három sáv is a fejemben folyamatosan, ahol az egyik rész jegyzetel, a másik pedig klasszikusokat hallgat, vagy épp Vamps számokat, a harmadikról meg már ne is beszéljünk.

Ám ahogy ma sétáltam át a hídon, a Duna fölött a zölden világító Szabadság híddal a távolban és a fénylő Budai Várral a láthatáron, elgondolkoztam ezen a napon, és úgy éreztem, jó lenne megosztani, miért is jó dolog ez a Könyvfesztivál.

Ez tuti a folytatás?

Mostanában folytatásokban utazom.

Annyira megtetszett Sarah MacLean regénye, amely a 19. századi Angliában játszódik, és egy akkori nő éles határokkal rendelkező életéből merít.

Majd élvezettel olvastam Jenny Han történetét a fiatal szerelmesekről, akik hazugságból kezdenek áttérni az igaz érzelmekhez.

Úgy döntöttem, hogy mindkét kaland folytatását el fogom olvasni, és ez igen hamar be is következett.

Felmerül a kérdés.

Mitől lesz jó egy folytatás?

Miért éri meg sorozatokat írni?

Akkor mindenképpen jó dolog egy többrészes történetbe belebonyolódni, ha 

izgalmas, kalandokkal teli, 

elgondolkodtató, 

rendelkezik mondanivalóval, 

szerethetőek a karakterek, 

és megújuló a történetszál.

Számomra ez utóbbi az egyik legfontosabb.

Amikor kalandvágyónak lenni veszélyes

A cím nem nyert meg.

A borító szépnek nagyon is szép, mégsem ösztökélt arra, hogy elolvassam a regényt.

Aztán egyik barátnőm ajánlotta, hogy olvassam el.

És erre nem tudtam nemet mondani.

Örülök, hogy bíztam az ajánlásában. 👍

Egy remek regényt ismertem meg általa!

Sarah MacLean: A csábítás kilenc szabálya 

Egy regény a családról

El is felejtettem, hogy milyen jó dolog Sarah Dessen könyveket olvasni. 

Amikor egy regény nemcsak arról szól, hogy egy lány vagy éppen egy fiú szerelmes lesz, vagy nagy gazdaságban, mégis szomorú körülmények között él, esetleg hazudozik, majd minden jóra fordul...

Hanem bemutatja az élet nagy dolgait, amik tényleg igazán fontosak. 

Habár felmerül a regényben a romantika, a szerelem, megjelenik a bizalom kérdése is és az, hogy kire számíthatunk igazán a bajban.

Amikor a kukkolás kifizetődik, avagy...

Néha úgy tűnik, hogy mások élete sokkal érdekesebb.

A miénk vagy egyhangú, vagy épp számunkra lehangoló.

Figyeljük a sztárok életét a Facebookon, Instagramon, videókat nézünk a mindennapjaikról.

Álmodozunk, hogy egyszer talán majd mi is eljutunk arra a helyre, ahonnan ők olyan vidámnak tűnve bejelentkeztek.

Ennek a regény a főszereplője is izgalmasabbnak és szeretet teljesebbnek, eseménydúsabbnak találja mások életét a sajátjánál. Pontosabban a szomszéd család élete kelti fel az érdeklődését, ahogyan sokadmagukkal a mellettük lévő házba költöznek.

Míg az ő családjában rend a lelke mindennek, a szomszéd család mindennapjai inkább kaotikusnak és spontánnak mondhatók.

És mégis mi sülhet ki egy ilyen alapból?

Miért NE címezd meg a szerelmes leveleket...

Egy barátnőm nyomta a kezembe a könyvet azzal a kitétellel, hogy amint befejezem az éppen aktuális olvasmányom, belekezdek.

Illetve, hogy nem szabad előre elolvasnom a végét.

Be kell valljam, ez utóbbi volt a legnehezebb.

Ugyanis bármilyen szörnyű dolog is, mostanában rászoktam, hogyha egy olyan könyvet olvasok, ami miatt izgulni kezdek, görcsbe szorul a gyomrom, gombóc ül a torkomban, és egyéb "élmények", akkor beleolvasok a regény utolsó oldalaiba.

Nem olvasom végig őket, csak szemezgetek.

Majd nyugodtan visszatérek oda, ahol tartottam. 😇

Ezt csináltam a Blackmoore olvasása közben is, mert már olyan fáradt voltam, ám a könyv meg annyira gyötrően izgalmas volt, hogy nem bírtam elaludni a tudattal, hogy nem tudom a végkifejletet.

Ám most ez meg volt tiltva.

És be is tartottam.

Bár, be kell valljam, hogy igen nehezen.

Az igazságháló

Csak hogy tisztázzuk az alapokat:

- minden, ami ebben a bejegyzésben elhangzik igaz,

- minden szót teljesen komolyan gondolok,

- és nem, a későbbiekben sem fog kiderülni, hogy mégis hazudtam.

Klisé lenne azt mondta, hogy nem szeretem a hazudozást.

Merthogy ki szereti?

Én úgy gondolom, a nagy többség az őszinteséget pártolja.

Nemcsak a magánéletben, hanem a szakmai szférában is.

Ám természetesen egy-két füllentés biztosan mindenkinek becsúszott már.

"Persze, hogy elolvastam a kötelezőt."

"Egy kortyot se ittam a tegnapi bulin."

Satöbbi, satöbbi, satöbbi.

Viszont meg kell húzni valahol a határt.

Például, én a barátaimnak, a családomnak sosem hazudnék. Ha fájdalmat is okozok, megmondom az igazat, mert szerintem ez így fair.

Mondjuk, én még puskázni se tudok normálisan, mert vagy paprikavörös lesz a fejem, vagy remegni kezd a kezem és nem tudok írni. Tudom, szörnyű...

Na, de miért is beszélek a hazugságról?

Mivel ez a mai regény alapja.

A főszereplőnk egy lány, aki addig hazudozik, míg maga alá nem temeti a hazuglavina.

Egy eb-adta történetről

Amikor először láttam ezt a könyvet, nem igazán fogott meg.

Arany Pöttyös létére gyerekes, és számomra akkor még kissé értelmetlen borítója nem keltett bennem "ezt el kell olvasnom" érzést.

Aztán moziba szerettünk volna menni.

És valamilyen oknál fogva megnéztük a könyv alapján készült film beharangozóját. Habár tisztában vagyok vele, hogy egy film sosem pontosan olyan, mint a könyv, hogy vannak változtatások, méghozzá néha igen nagyok, mégis...

Tudtam, hogy ez a regény az elolvasandó könyvek listájára kell, hogy kerüljön.

Így mozi helyett, bele is kezdtem.

Most pedig, a könyv befejezése után, nem tudom, hol és mégis hogyan kezdjem soraim, amelyekkel ösztönözhetnélek Titeket arra, hogy elolvassátok ezt a művet.

Mert hogy érdemes.

Mindenképpen érdemes.

Austen nyomában, romantikában

Javíthatatlan romantikus vagyok.
Ez van.

Amint egy remekbe szabott szerelmes regény lapjai közé keveredem a szívem vadul dobogni kezd a mellkasomban, a gyomrom összeszorul és a torkomban gombóc keletkezik.
Az idő számomra megdermed, és néha még a külvilág zajai sem képesek kizökkenteni a történetből.

Vonaton kezdtem el olvasni.
Aztán a villamoson a sok holmimmal megrakodva nem tudtam folytatni.
Ám hazaértem, és máris nekiveselkedtem.
Csak úgy faltam a lapokat.

Hamu, piros, arany, avagy Meyer a harmadikon

Néha nehezen tudom szavakba önteni, hogy egy könyvben éppen mi tetszik.

Hiszen amikor megkérdezik, hogy pontosan mit olvasok, én lelkesen elkezdem mesélni, hogy kiborgokról, farkasokkal keresztezett emberekről, űrhajókról, holdlakókról olvasok. És miközben ömlik belőlem a szó, látom az értetlenség jeleit hallgatóságomon, látom, ahogy megjelenik arcukon a kérdés: "És ebben mégis mi a jó? Ez gagyi, semmi értelme..." 

Pedig igenis is van.

És igenis jó!

Marissa Meyer: Cress

Olvastam már kiborg Hamupipőről, űrhajós Piroskáról, és most elüldözött, holdlakó Rapunzelről.

Levél az Írónak

Kedves Böszörményi Gyula!

Habár én nem tudom olyan szépen formálni és alakítani a mondatokat, ahogyan Ön, azért megpróbálom szavakba önteni az érzést, ami a hatalmába kerít, miközben a könyveit olvasom.

Hadd kezdjem azzal a ténnyel, hogy egy Böszörményi-könyv esetében nem az ijedség fog el, mikor meglátom a vastag(abb) olvasmányokat, és nem eltántorítanak az oldalakon átívelő történetek, hanem elszomorítanak: hisz akár több mint hatszáz oldal legújabb olvasmányom Öntől, én többet szeretnék.

Telhetetlen vagyok.

Elnézést.