2014. január 22.

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

A választásom végül arra a könyvre esett, amely történelmi hátterével lenyűgözte az Európai Unió államait is, a könyv, amelyről külön előadás tartott írónője, Ruta Sepetys az Európai Parlament előtt.

Ruta Sepetys harmadik gyerekként érkezett egy művészekkel teli családba. Életükben nagyon fontos szerepet játszott a zene, így valószínűleg ez késztette arra a döntésre, hogy Opera szakra jelentkezzen az egyetemen. Ám végül Európába költözött és Nemzetközi Pénzügy szakon diplomázott le.
Mégsem maradt sokáig távol a zenétől, ugyanis a diploma megszerzése után két héttel már úton volt Los Angeles-be, azzal az elképzeléssel, hogy a zeneiparban fog dolgozni.

Egy újabb "megérzés", gondolat vezette arra a döntésre, hogy Tennessee-be költözzön. Az éghajlatváltozás igen jót tett számára, amellett, hogy megnyugodott kicsit, és időt fordított azokra a dolgokra, amiket igazán szeret, mint például az olvasás, összetalálkozott élete szerelmével is. :)
Azt hiszem úgy tudom a legjobban kifejezni, milyen is Ruta, ha azt írom: "nagy kanállal eszi az életet". Rengeteget utazgatott, 42 ország történelmét, kultúráját, szokásait, embereit ismerte meg, és a számos élmény mind csak gyűlt és gyűlt benne. Mindaddig, amíg a férje azt nem javasolta: írjon egy könyvet.

Első megjelent könyve, az Árnyalatnyi remény történetét édesapja inspirálta, aki Litvániából menekült el még kiskorában. Így nemcsak a könyv írása, hanem a kutatások felidézése is könnyeket csal az írónő szemébe.

A történet megírása komoly háttérmunkát igényelt. Felkereste a deportálás, és a gulágok túlélőit, pszichológusokat, történészeket, kormányalkalmazottakat, valamint információt gyűjtött saját családtagjaitól is. Ahhoz, hogy a műve minden részletével megfelelően tudja ábrázolni a borzalmas történéseket, ő maga is felszállt egy akkoriban a deportálásokhoz használt vonatvagonba, majd részt vett egy stimulációban, amely során egy korábbi szovjet börtönbe zárták be. Az erről mesélteket azzal zárta egy interjú során, hogy ezek az "élmények" megerősítették őt abban a hitében, hogy nem élte volna túl a deportációt.

Maga a mű három nagyobb részre van osztva: Tolvajok és prostituáltak, Térképek és kígyók, valamint Jég és Hamu.

Sokfajta könyv van. A romantikusok, amiket alig tudsz letenni, a történelmiek, amelyek sokszor annyi adatot tartalmaznak, hogy nehéz őket felfogni, a testvéri-, családi összetartásról szólók, amelyeknél néha összeszorul a szíved, és reméled, hogy boldog végük lesz.
Ruta Sepetys könyve számomra teljesen már kategóriába tartozik. Egy teljesen új kategóriába.
Legtöbbször két nap alatt ki tudok olvasni egy könyvet. Ha pedig jó, akár egy nap alatt is "kivégzem".

Az Árnyalatnyi remény egy letaglózó, elgondolkodtató, mély mondanivalóval rendelkező regény, amelyet nem lehet elolvasni egy nap alatt, és nem azért mert nem jó, vagy mert nincs jól megírva. Azért nem, mert olyan hatással van az emberre, mintha ő is ott lenne azokban a vagonokban, amikre azt írták: "Tolvajok és prostituáltak", a beteg idősek, a fájdalmakkal küszködő öregek, az anyukák és kisgyerekek között.
Senki sem tudja, mégis miért vannak itt.
Vajon mennyit ér az életük azoknak az NKVD-s orosz katonáknak, akik nap mint nap kinyitják a vagonok ajtaját, hogy vizet, moslékot adjanak, és a hallottak felől érdeklődjenek. Vajon mennyit ér? Egy arany órát? Egy arany jegygyűrűt?

Nem tudni, hová viszik őket, és hogy meddig maradhatnak még életben ilyen körülmények között. Kétségek között vergődnek, abban a reményben, hogy túlélhetik, hogy a családjuk együtt maradhat, újra össze találkozhat nem is olyan sokára, egy távoli helyen... Valahol talán Szibériában.

Aztán egy napon a vonat megáll. Az embereket a sínek mellett elterülő rétre küldik.
A rengeteg koszos, megtört ember erőlködve kitámolyog a zöldellő mezőre, és élvezi a nap sugarait, a fű illatát, a friss, tiszta levegőt.
A vagonokból kikerült embereket csoportokba osztják, majd embereket hoznak értük. Eladják őket rabszolgának.

Főszereplőink, a Vilkas család három együtt maradt tagja: Elena, az édesanya, Lina és Jonas egységét viszont egyik rabszolgatartó sem veszi meg. Hogy ez jó dolog e? Pozitív vagy negatív következményei lesznek annak, hogy az orosz katonák "nyakán maradtak"?

Minden kérdésre választ kapunk, ha tovább olvassunk a tizenötéves Vilkas lány történetét.
Lina művész. A szörnyű események alakulása során folyamatosan vissza-visszaemlékezik a kitelepítésük előtti időkre. Az időkre, amikor az édesapja egy csapat másik férfi társaságában beszélgetett a konyhában, amikor épp őt rajzolta le a nappaliban ülve, vagy amikor mérges lett, mert Sztálint bohócként ábrázolta az egyik rajzán. Eszébe jut a levél, amely lehetőséget biztosított neki, hogy részt vegyen egy képzőművészeti képzés a hozzájuk közel eső városban. És még sok emlék. Egy teljesen normális élet emlékei, amelyet tönkretettek minden ok, és előzmény nélkül.

Talán pont azért ennyire valósághű ez a könyv, azért olyan nehéz olvasni, és visel meg ennyire, mert Lina művész vénája mindent pontosan lefest, leír, elmesél. Mintha ott lennél mellette, és átélnéd a fájdalmakat, amint a földet ásatják veled, amikor a gyomrod szó szerint mar, mert már több napja éhezel, amikor a fejbőröd viszketni kezd a kosztól, vagy amikor rettegsz a félelemtől, hogy elveszítheted az édesanyád.

Ezt a rövid bemutatást a könyv hátulján lévő véleménnyel szeretném zárni, mely szerintem tökéletesen leírja mindazt, amit e könyv jelent:

"Lebilincselő, megrendítő regény, amitől eláll a szavunk. Magukkal ragadnak a felkavaró érzések és a mély igazság, amelyekkel szembesülünk."

Ajánlom olvasásra!
Mindenképp!

Puszi,
Patyi ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése