Sokfajta könyvvel találkoztam már. Megismerkedtem vidám, vicces regényekkel, természetfellettiben bővelkedő történetekkel, szerelmes, "happy-ending" mesékkel, átdolgozott klasszikusokkal, és voltak olyanok is, amelyek szívhez szólóak, elgondolkodtatóak voltak.
Egy ideje kicsit belefáradtam a sok vámpírba, vérfarkasba, űrlénybe. Ez persze nem zárja ki azt, hogy olvassak ilyen történeteket. :) Szerencsémre eddig igen jó könyveket tudtam kiválasztani. A szereplők szimpatikusak voltak, a történet izgalmas, néha "körömrágósan" idegtépő, és persze mindig volt egy happy-end, ami mosolyt csalt az arcomra. Néha kellenek ilyen könyvek.
Ám mostanában próbálom ezeket elkerülni. A komolyabb, fontos mondanivalóval rendelkező könyveket keresem, kutatom. És találtam egy számomra lebilincselő olvasmányt.
Sosem értettem, hogy a szüleim hogyan képesek olyan sokáig könyveket olvasni. Minden este egy kicsit, aztán egy hónap alatt csak-csak befejezik. Miután elkezdek egy könyvet, ha tetszik, ha nem, megpróbálom magam beleélni, megérteni, átélni, és természetesen valamilyen szinten megkedvelni, megszeretni. Most úgy érzem, megértettem a szüleim módszerét.
Vannak könyvek, amelyek feldolgozásához idő kell. Már olvastam elgondolkodtató könyveket, de ez a könyv valamiért úgy érzem más volt. Vagy lehet csak az élmény túl friss?
A felvezetés után, azt hiszem ideje belekezdeni az ismertetésbe, véleményezésbe.
Carolyn Jourdan: Ha a helyén van a szíved
A regény egy memoár, egy igaz történet. Abban száz százalékig nem lehetünk biztosak, hogy minden egyes adat, ember, helyszín "történelmileg hiteles", talán vannak benne kisebb ferdítések, ám a könyv mondanivalóját ez nem befolyásolja.
Mondhatjuk, hogy eddigre már mindene megvolt: szeretett állás, magas fizetés, szép lakás, "menő" autó, híres-neves ismerősök és egy legjobb barát, Jacob.
Ám egy napon telefonhívást kap. Az édesanyjának szívrohama volt. Carolyn azonnal hazasiet, hogy meglátogassa anyját, illetve, hogy segítsen orvos apjának ellátni édesanyja feladatait, aki a recepciós, és mindenes szerepét töltötte be a kisvárosi klinikán.
Bár csak pár napra tervez maradni, hetvenéves édesanyja lassan gyógyul, így még szülővárosában marad.
A napokból hetek lesznek, majd hónapok, és Carolyn választás elé kerül: tovább segít a klinikán, vagy visszamegy Washingtonba dolgozni?
Sokszor kerülünk választás elé az életben. Vannak kisebb, jelentéktelenebb kérdések, valamint olyanok is, amelyek akár az egész sorsunkra, jövőnkre is hatással lehetnek.
Ami számomra ezt a könyvet egy emlékezetes és elgondolkodtató olvasmánnyá tette az az, ahogyan Carolyn sorsdöntő választásának hátterébe tekintünk.
Megismerkedünk különböző emberekkel, különböző sorsokkal. Ott van például Michael, aki bár komoly betegségekkel született, és alig jósoltak neki 20 évet az orvosok, minden nap megpróbál a világ legboldogabb embere lenni. Vagy épp Frank, a gyógyszerész, aki úgy törődik a kisváros szenilis mamijával, mintha a saját anyja lenne. Akár említhetném Almát is, a doktor úr asszisztensét, aki mindig megpróbál segíteni.
Egy kisvárosnak, egy falunak vannak előnyei és hátrányai. Ebben a könyvben azonban inkább az előnyök kerülnek előtérbe.
Ha egy nehéz kérdés előtt állok, megpróbálok mindent pozitívan látni. Számomra ez tükröződik a regényben is: Carolyn próbálta mindennek a pozitív oldalát nézni, hátha így könnyebb lesz a döntés.
Már említettem, hogy ez a könyv nagy hatással volt rám. A megismertek emberek, az elmesélt történetek mind-mind ismerősek a saját életemből, és szerintem Nektek is azok lehetnek. Minden levetíthető a saját életünkre, az egyedi példáinkkal, emlékeinkkel.
Bár ez egy felnőtteknek szánt könyv, az utolsó, összefoglaló fejezet olyan átfogó, érthető, felfogható lezárást ad a műnek, amellyel azt hiszem a fiatalabbak, és kevesebb tapasztalattal rendelkezők (akárcsak én) is megérthetik a regény lényegét, mondanivalóját, a lényét.
Szerintem mindenképp érdemes elolvasni, és elgondolkodni az olvasottakon, mert ez egy olyan könyv, amely hatással lehet az életfelfogásotokra, arra, hogyan álltok egy újabb nap elé, hogyan léptek ki az utcára vagy hogyan viszonyult a körülöttetek lévő emberekhez.
Puszi,
Patyi ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése