2017. április 22.

Könyvfesztivál, 2017 - folytatással jelentkezem

Minden egyes nap bővelkedik élményekben.

Számomra mindig meglepő, hogy azok az emberek, akiknek a könyveit olvasom, milyen szerények, közvetlenek és kedvesek. 
Böszörményi Gyula és Cséplő Noémi egy fáradhatatlan páros, akik éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy mi olyan remekeket olvassunk, mint Ambrózy báró sorozata. 


Kántor Kata nyugodt kiskutyájával, és különleges ajándékaival varázsolt el. 
Majd látogatást tett a standon Bessenyei Gábor is, akivel tavaly ismerkedtem meg, pont a Könyvfesztiválon, és egy remek beszélgetést követően alig vártam, hogy elolvassam a könyvét.

Remélem, holnap is kapok egy frappáns dedikálást, ami után belekezdek majd, pontosabban folytatom az Olimposz legyőzése sorozatot. ;) 
Be kell valljam, amikor belépve a standra köszöntünk egymásnak, és látszott rajta, hogy megismert, kicsit jobban kihúztam magam - nem minden nap ismeri meg az embert egy számára szimpatikus író. Csak úgy tapsikoltam magamban örömömben. :)

És ma is találkoztam különleges figurákkal a Könyvfesztiválon, akik felejthetetlenné tették a mai napot. Közülük egy történetet szeretnék csak elmesélni.

Ma egy kisfiú a standunknál marketingessé avanzsált.
Ha láttatok már belevaló gyereket, ő minden szempontból az!
Először is úgy ismerkedtem meg vele, hogy sorra vette a stand kínálatát, és közölte, hogy amúgy ő tudja, hogy az Egy ropi naplója sorozat negyedik kötete hiányzik, és a Csináld magad kiadás sincs itt. Miután ki tudtam magunk menteni egy Csináld magad kiadás bemutatásával - a negyedik újranyomás alatt van - el kezdett birkózni a barátnőjével a standon.
Jelentem, mindketten túlélték sérülés nélkül a hadakozást.
Ám, a kiscsávó visszatért. Anyukástul.
És ahogy nemcsak egyedül ő állt a standnál, hanem egy másik szülő is éppen a kisfiának érdeklődött a Ropiról, beszállt a beszélgetésbe, és elkezdte ecsetelni, milyen jó kis sorozat a Ropi, a film és a filmes könyv is mennyire jó, és emellett még a Profi Noki is remek olvasmány volt. Merthogy ő már azon is túl van.
Igen. Nagyon olvasott.
És lelkes.
Valamint határozott.
Könnyen megkedvelhető karakter. :)
Közöltem vele, hogy jöhetne hozzánk marketingesnek, ha gondolja. Szívesen látjuk.
Erre, két kezét összekulcsolva a pultra tette, felnézett rám, és azt kérdezte:
- Mennyi a havi fizetés?
Ott a pont!
Az anyukája végül, a kései órára hivatkozva, elindult vele, el a standunktól.
A kisfiú menet közben odafordult felé:
- Marketinges leszek.
Majd hátrafordult, ránk nézett, és hangosan odaszólt nekünk
- Imádom a Könyvmolyképzőt! Imádok mindenkit!

Mi is őt! ;)
És azt hiszem, ennél jobb végszót keresve se találnék ;)

Imádom a Könyvmolyképzőt!
Imádom a Könyvfesztivált ;)
Patyi

2017. április 21.

Könyvfesztivál, 2017

Lehet, hogy nem vagyok egy Vámos Miklós.
Vagyis, ez egészen biztos.
Nem megy három sáv is a fejemben folyamatosan, ahol az egyik rész jegyzetel, a másik pedig klasszikusokat hallgat, vagy épp Vamps számokat, a harmadikról meg már ne is beszéljünk.

Ám ahogy ma sétáltam át a hídon, a Duna fölött a zölden világító Szabadság híddal a távolban és a fénylő Budai Várral a láthatáron, elgondolkoztam ezen a napon, és úgy éreztem, jó lenne megosztani, miért is jó dolog ez a Könyvfesztivál.


Mert nemcsak az a jó dolog, hogy vannak nagy kedvezmények.
Se nem az, hogy vannak jó kis előadások – bár ez sem egy hátrány, ahogy az előző sem.

Én azt imádom a Könyvfesztiválban, hogy az emberek nyitottak.
Vidámak.
Érdeklődők.
Beszédesek.
Kevésbé gondterheltek, mint a mindennapokban, pedig ez is csak egy átlagos nap volt a sok közül.

Ma találkoztam egy cuki kislánnyal, fehér, füles pulcsiban, aki össze-vissza barangolt a standon, és tette volna a standon kívül is, ha az édesapja nem irányította volna vissza felénk, miközben épp egy Csukás István klasszikust, a Süsüt vette meg a kislánynak. A szőke energiabomba a vásárlás végére már újra elindult felfedezni, ám szerencsére sikerült utolérni még időben, mielőtt teljesen elbarangol.
Találkoztam egy kissráccal és az apukájával, akiknek próbáltam pár mondatban összefoglalni Rick Riordan egyik könyvének lényegét, és hogy mégis miért jó dolog a regénysorozatba belekezdeni. Öröm látni, ha egy szülő meg a gyereke együtt nézelődnek, és a gyerekben érződik az izgalom az új könyvek miatt, meg kissé a félelem – remélem nem teljes egészében tőlem –, aztán jön a kis beszélgetés, és végül az az igaz boldogság, és a csillogó szemek, mikor az új könyvet megveszik. Egy kis csoki, szülőnek, gyermeknek, és még jobb lesz mindenki napja – tapasztalat, a csokink hihetetlenül finom.
Aztán ott vannak a nagyszülők, akik az unokájuknak vásárolnak egy könyvet, amit fel-felolvashatnak neki, amit a kezébe mernek adni, hogy a szép képeket lapozgatni tudja a kis imádottuk. Csak úgy csillog a szemük, ahogy a kis unokáról mesélnek, arról milyen ügyes, milyen okos, majd kissé ők is újra gyerekek lesznek, ahogy pár ajándékkal meglepjük őket.
Vannak persze fiatalok is, akik céltudatosan, sokszor csoportosan érkeznek a standhoz, mintha a könyvek csak úgy vonzanák őket hozzánk. A könyvet pedig úgy ölelik, mintha régi barátok lennének, többet el nem engedik.

A Könyvfesztivál egy találkozóhely.
Egy vidám találkozóhely.
Egy vidám, élettel teli találkozóhely.
Egy élmény, amit megéri átélni.

Én ezért imádom a Könyvfesztivált.
Az emberek miatt.
És persze a tény miatt, hogy könyvekről is beszélgetünk, és az eltérő vagy épp azonos véleményünkről egy-egy regény kapcsán.
Jó kis eszmecserék.

És már csak két nap.
Szombat.
Vasárnap.
Böszörményi Gyula, Csukás István és még sorolhatnám a nagy neveket, akiket tiszteletüket teszik a rendezvényen.
Remek hétvégének nézek elébe :)

Éljen a 24. Könyvfesztivál! :)
Patyi ;)

2017. április 18.

Ez tuti a folytatás?

Mostanában folytatásokban utazom.
Annyira megtetszett Sarah MacLean regénye, amely a 19. századi Angliában játszódik, és egy akkori nő éles határokkal rendelkező életéből merít.
Majd élvezettel olvastam Jenny Han történetét a fiatal szerelmesekről, akik hazugságból kezdenek áttérni az igaz érzelmekhez.

Úgy döntöttem, hogy mindkét kaland folytatását el fogom olvasni, és ez igen hamar be is következett.

Felmerül a kérdés.
Mitől lesz jó egy folytatás?
Miért éri meg sorozatokat írni?

Akkor mindenképpen jó dolog egy többrészes történetbe belebonyolódni, ha 
izgalmas, kalandokkal teli, 
elgondolkodtató, 
rendelkezik mondanivalóval, 
szerethetőek a karakterek, 
és megújuló a történetszál.

Számomra ez utóbbi az egyik legfontosabb.
Hiszen Percy Jackson kalandjai is azért izgalmasak, mert mindig újabb és újabb szörnyekkel, titkokkal találkozik az olvasó. Fény derül olyan szálakra, amelyek új lendületet adnak a regény olvasásához.
Jane Austen regényei pedig azért szerethetőek, mert annak ellenére, hogy a szereplők bálba járnak, és otthon ülnek, és sétálnak néha a szabadban, mégis fel-felcsillannak olyan régen elrejtett titkok, amikért megéri izgulni, és továbblapozni a könyvben.

Sarah MacLean Calpurnia Hartwell édes szerelmes története után egy újabb különleges, 19. századi hajadon mindennapjait mutatja be, aki a londoni nagyvilágtól távol éli világát, és minden idejét öccsének, továbbá népes nőtársaságának szenteli.

Sarah MacLean: A hódítás tíz szabálya


Isabel Townsend nagy döntésre szánja el magát annak érdekében, hogy eddigi életszínvonalát, és pártfogoltjai biztonságát fenntarthassa: édesanyjától örökölt szoborgyűjteményét kívánja felbecsültetni és eladni a hó végéig.
Ebben segítségére lesz az első részben megismert, titokzatos Lord Nicholas St. John, aki épp különleges küldetésen vesz részt régi barátjával - egy lányt keresnek, aki elszökött otthonról, a hercegi lakból.

A szereplők gyorsan megkedvelhetőek.
Adottak a titkok, mivel most ismerkedünk az új karakterekkel.
Mondhatjuk, hogy van egy aranyos mondanivalója is.

Ám, ami a megújuló történetszálat illeti... Az hagy némi kivetnivalót maga után.
Sokszor éreztem úgy, hogy ugyanazt a regényt olvasom, hogy nem egy második résznél tartok, csak mások a nevek és esetleg más színű a ruha az adott jelenetben.
És bár emiatt a regényt nem túl nagy lelkesedéssel olvastam,
mégis vártam a happy ending-re.
A romantikus pillanatra, aminek mindenképp be kellett következnie.

Hogy a következő részt elolvasom-e?
Ha egy újabb rövid, romantikus történetre vágyom, biztosan.

Viszont most telítődtem a romantikával. 
A most olvasott történeten alig tudom magam átrágni, mert már csak azt várom, hogy legyen egy boldog vég... Ami nem is biztos, hogy lesz. Pedig én akarom.
Be kell valljam, szenvedek.
De nem adom fel.
Elolvasom.

És utána nem olvasok több folytatást.
Egy új történetbe kezdek.
Ami vicces.
Humoros.
És elgondolkodtat.
Vagyis, remélem, hogy ilyenbe sikerül belekezdeni.

Végül is.
Jön a Könyvfesztivál!
Lesz mikből válogatni, nem igaz? ;)

Puszi,
Patyi ;)